Életvezetési tanácsadás

Életünk során számos döntési helyzettel, nehézséggel kerülünk szembe, mindenkinek vannak nehezebb időszakai, amikor úgy érzi, egyedül nem boldogul, amikor nem biztos önmagában, fél az új helyzetektől, szeretne változtatni, de nem tudja, hogyan tegye. Amikor annyi teher hárul rá, hogy szüksége van valakire, aki elsimítja a hullámokat, aki átsegíti a kritikus időszakon.

A barátok sokat enyhíthetnek ilyenkor, de ezek a tanácsok leginkább a saját tapasztalatokból merítenek, amelyek a neveltetésből, és a családi háttérből adódóan eltérőek. Így előfordulhat, hogy akár egymásnak teljesen ellentmondó véleményeket fogalmaznak meg. Miként nincs két egyforma ember, úgy nincs egy, mindenki számára egyaránt hatékony tanács sem.

A válaszok bennünk vannak, vagyis optimális az lehet, ha kérdéseinkre egy erre szakosodott szakember segítéségével sikerül azt magunknak megtalálnunk. Ez a módszer nagyfokú együttműködést kíván. A nevével ellentétben a terapeuta itt nem tanácsot ad, csupán kérdéseket tesz fel, aminek segítségével a kliens maga ismeri fel élete buktatóit, és találja meg az adott helyzetre vonatkozó saját válaszait. Így alakul ki a lehetőség az életvitel átalakítására, megtisztítására, az optimális testi-leki harmónia megvalósítására.

 

Amiben a módszer a segítségére lehet:

családi-, párkapcsolati-, életviteli problémák, gyász-, veszteség feldolgozás, munkahelyi problémák, útkeresés, kommunikációs zavarok, önérvényesítési problémák

 

Jellege:           egyéni terápia

Gyakorisága:   heti egy alkalom javasolt

Időtartama:     jól körülhatárolt probléma esetén általában 5-8 alkalom elegendő,

                    egyéb esetekben az első konzultáció alkalmával kerül meghatározásra

Díja:                    7.000 Ft. /terápiás óra (50 perc)